Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

BELSŐ TUDATOSSÁG

 

A belső tudatosság, valójában az eredendő teremtő tudat, egy végtelen erő(hatás), Isten. Érzelmi tudatunk azonban nem belső szubjektív késztetés, hanem külső objektív kényszer visszahatása által fejlődik, tudatosul. Egyszerűen azért, mert különböző traumák megélése készteti arra, hogy befelé figyeljen, keresse a választ, a megoldást, a külső anyagi, és a belső  érzelmi válság megoldására, illetve keresse a kifelé vezető utat a számára már szinte elviselhetetlen káoszból.


Igazából csak a tudat fejlődik. Az objektív természet nem.
Az csak sokfélévé válik, növekszik. 

A sokfélévé válás a tudathullámok interferenciájának (egybeolvadásának) fáziseltolódás-változásaiból adódik (ami lényegében helyek változása, növekedése, tehát mozgás), ezért az idő  valójában nem más, mint a fejlődés fáziseltolódásait érzékelő emberi tudat érzékcsalódása, illúziója, tehát az idő csalfa érzete; tér és mozgás képzete. 

Így az emberi tudat fejlettsége, sem lehet időfüggő fejlődés eredménye, hanem csupán egy állapot.

Magasabb tudatállapotot, a kozmikus tudatra való kitartó ráhangolódással érhetünk el. Ez annál könnyebben megy, minél jobban elhatároljuk magunkat, a külső objektív "zaj" visszahatásaitól. Ekkor az időtlenség állapotába jutunk. Ez az állapot maga a semmi (üresség).

Ennek a tudatállapotnak az állandósulása magasabb tudatszintet eredményez egy új, fejlettebb elmét.

"Tudatod legmélyebb zugai közvetlenül érintkeznek a Szellemmel, benne találsz rá a legalapvetőbb identitásodra. -Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem-, más szóval: a végső énem maga Krisztus. Ezt az állapotot nem Te hozod létre először, egyszerűen egy időtlen állapotról van szó, amelyet felismersz és megvallasz...."(Ken Wilber)"

 

 

Cs.Imre 2009. július 10.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.