Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A történet arról szól,


hogy vannak még emberek, akik a maguk játszmáikat játsszák, s nem veszik észre, hogy eljárt az idő felettük.

A magyar emberek mélyen érző, becsületes emberek, de megtévesztik őket, s elhiszik, mert tudják, a szónak ereje van.

A TUDÁST kell megszerezni, hogy különbséget lehessen tenni az igaz, és a valótlan között.

 

Miért vájkálunk még mindig a múltban? Miért nem tudunk megbocsátani? Igazságot akarunk tenni, de bosszúállás, harag a motiváló erő. Az igazság nem tűri a haragot. Tiszta, józan fejekre van szükségünk, akik tudják, hogyan épülhet fel ez az ország, s arra kell figyelni, jól teszik-e a dolgukat.

Hogy ki mit csinált, ki milyen volt a múltban, -szerintem - az teljesen mellékes. Bárki megváltozhat, gyilkosból is lehet Istenfélő ember, csak hagyni kell megnyilvánulni, s engedni, hogy jóvátegye, amit bárki, de leginkább önmaga ellen elkövetett. Nem kell eltűrni a rosszat, a kényszert, a rabszolgaságot, a hazugságot, a kizsákmányolást, de nem kell mindenkit akasztófára vinni, mert másképpen gondolkodik.

Azt tanuljuk mi meg, magyarok, hogy bízzunk a másik emberben, s a bizalom kifejleszt egy egészségesebb légkört. Csak egységben léphetünk tovább.

Meg kell tanulnunk építkezni, de ehhez az kell, hogy először mindenki magán kezdje. Legyünk a hétköznapi életünkben egyenesek, gerincesek, az adott szó domináljon, s akkor a közösség is ilyenné válik.

Ne keresgéljünk a múltban, a jövő legyen a célunk, egy szebb, igazságosabb Magyarország. Ezt, pedig nem az egymásra-mutogatásban találjuk meg.

Legalább képzeljük el, hogy a másik ember ugyanolyan jó, mint amilyennek magunkat hisszük. Akkor már kezdhetjük építeni azt a szebb országot, amit mindannyian nagyon vágyunk. Mindenkinek kívánok nagy-nagy megértést önmaga és a másik ember iránt.

 

Sok szeretettel, Hódosiné Zsuzsa

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.